- Ideje fogat mosni.

- Miért?

- Mert lefekvés előtt fogat mosunk.

- Miért?

- Hogy egészséges fogaink legyenek.

- Miért?

- Miért, miért. Hát, a fogainkkal rágunk.

- Miért?

Ez a párbeszéd bármelyik családban előfordulhat egy olyan 3 évessel, aki már tudatára ébredt annak, hogy a miért kérdésre rendszerint mondanak neki valami újat. Ha a szülő nem akar egész éjjel ezzel foglalkozni, akkor gyorsan lezárja a beszélgetést. Nem mindig könnyű az ilyen kérdésekre megválaszolni pláne egy hosszú nap után. A gyereknek viszont ebben a korban végtelen a fantázia világa, és a hatalmas a kíváncsisága. Az agyuk gyorsan fejlődik, és megpróbálják a különböző információkat összekapcsolni. Sokszor ez inkább csak az érdeklődés jele, mintsem a megértési nehézségé.
Ahhoz, hogy egy ember tudata eljusson a kérdések megértéséig, előbb fel kell ismernie, hogy a másik ember kérdések és válaszok alapján rendszerezi a gondolatait, és azokat kérdésekkel lehet feltárni.
A kérdések eszközök ahhoz, hogy az ember élethelyzettől függően használhassa és tovább adhassa másnak ugyanazt a szimbólumot annak használati módjaival. A kőkorszakban megtanulta, hogy a tűz távol tartja a vadakat, alkalmas főzésre, kovakövekkel lehet előidézni, ha viszont elszabadul, akkor menekülni kell tőle, ellenkező esetben pedig vízzel oltható. Ezek ugyanannak a szimbólumnak – a tűz kifejezésnek – a különböző nyelvi összefüggései, és mindegyik használati módnak megvan a maga haszna. Önmagában azonban a tűz fogalmának megismertetése nem készíti fel az utódokat a megfelelő cselekvés kiváltására. Szükséges hozzá annak nyelvi összefüggéseinek ismerete is; hogy milyen más szimbólumokkal együtt használják őket. A nyelvi összefüggések hálózatot alkotnak, ahol az egyik szimbólum használata maga után vonja a másik használatát. Ezek feltárását teszik lehetővé a kérdések, amelyek révén a kérdező személy a szimbólumok között nyelvi összefüggéseket teremtő, általános érvényű magyarázatok birtokába kerülhet.
A feltett kérdések jól tükrözik egy adott személy megértését egy jelenségről vagy problémáról. A felfedezések valójában a megértés magasabb fokai. Kreatív ötletek születnek, amikor valaki egy adott jelenségre, problémára új megvilágításba helyez, azzal kapcsolatban, hogy más, szokatlan kérdéseket tesz fel. Például az ifjú Isaac Newton ihletet kapott a gravitáció elméletének megfogalmazására, miközben a kertjében sétált, és megfigyelte, hogy egy alma leesik. Aztán megkérdezte magában, miért esett az alma egyenesen lefelé, nem pedig oldalra vagy felfelé. Mielőtt a gravitációs erő gondolata felötlött benne, egy heurisztikus pillanatban kérdése már önmagában is azt sugallta, hogy hiányzik valami oksági magyarázat az események összeadásához.
Nyelvtani szempontból a kérdések a magyarázatokhoz hasonlóan a nyelv elemeit összekötő funkciók. Ezen összefüggések mindegyike kísérlet arra, hogy különböző fogalmakat származtassunk egymásból. Például a Mi? kérdésre valamilyen azonosítás történik, a Miért?-re valamilyen okot (ami akár cél is lehet), a Hogyan?-re pedig valamilyen módszert nevezünk meg. A kísérletet addig folytatjuk, amíg a kérdésre megfelelő választ nem találunk, azaz az összefüggések láncolata véget nem ér. Az, hogy mit tekintenek „elégségesnek”, a beszélgetés résztvevőitől függ, és gyakran a kérdés megfogalmazása határozza meg.
A legtöbb ma beszélt nyelv rendelkezik valamilyen rekurzív szabályrendszerrel, amely lehetővé teszi a szimbólumok használatát különböző mondatokban. A rekurzív szabályrendszer előírja, hogy egy adott szimbólum helyettesíthető egy másik, azonos típusú szimbólummal, és ez a folyamat tetszőleges számú alkalommal megismételhető. Emiatt az ilyen nyelvek végtelen lehetőséget kínálnak mondat- és szövegalkotásra. A kérdések azok a nyelvi aktusok, amelyek korlátozzák a rekurziót, mivel gyakran olyan mondatokban fogalmazódnak meg, amelyek meghatározzák az egyes mondatok közötti szemantikai kapcsolatokat. Ezek az összefüggések a kérdésekre adott válaszok – például a másik szándékát, tudását, logikai összefüggéseit vagy asszociációit tartalmazó mondatok – és a kérdésekben megfogalmazott előfeltételek között keletkeznek. A kérdések olyan előfeltételes kijelentéseket tartalmaznak, amelyek kiterjesztik az adott szimbólum értelmes használatának lehetőségeit. Ezek az állítások az adott szimbólum absztrakt fogalmi keretbe illesztésének állításai. A fogalmi keretet az elme úgy hozza létre, hogy az egyedi dolgokat reprezentáló szimbólumokat hasonlóságuk alapján csoportosítja. A jobb megértéshez vegyük például a „Hogyan jutok el Bécsbe?” kérdést. Ez azt feltételezi, hogy van valamilyen módja a „Bécsbe jutásnak”, különben nem kérdeznénk „hogyan?”. Ezt az előfeltevést minden további nélkül zsebre vágva hallgatólagosan egyetértünk abban, hogy a „valahova eljutni” többféleképpen is megtörténhet. Ennek megfelelően a kérdésben az előfeltételes állítás az, hogy „Többféleképpen lehet eljutni Bécsbe”. Ily módon Bécs fogalma beépült a „többféleképpen megközelíthető dolgok” fogalmi keretébe. A kérdésfeltevés nyelvi aktusa tehát nem egyszerűen bizonytalanságot közvetít – ahogy legtöbben gondolnánk –, hanem az adott szimbólum fogalmi keretbe illesztésének implikációja is. A kérdésre adott lehetséges válaszok akkor értelmesek, ha ehhez a fogalmi kerethez igazodnak. A kérdezés tehát a szimbólumok értelmes használatának módjait jelöli ki.
A rekurzív szabályrendszertől eltérően a kérdezés és a válaszadás folyamata nem vezet végtelen ismétlődéshez, mert véges fogalmi keretek szerint rendezi a szimbólumhasználat értelmes módjait. Bár a fogalmi kereteket szimbólumok határozzák meg, és ezért megkérdőjelezhetőek is lehetnek, a kérdezési folyamat csak addig ismétlődik, amíg a kérdező meg nem unja a kérdéseket, vagy minden világos nem lesz számára. A fogalmi keretek használatának ugyanis nem az a célja, hogy megakadályozza az azonos nyelvet beszélőket abban, hogy ugyanarra a jelenségre eltérő magyarázatot adjanak szubjektív értelmezéseik alapján. Ellenkezőleg: megoszthatónak kell lennie annak megfelelően, hogy nem függ a világmodell igazságától. A fogalmi keret nem azért működik, mert a külvilág abszolút vagy naturalista tudományos elméletének felel meg, hanem mert a külvilágról alkotott elme megosztható, szubjektív értelmezésének a terméke. Használatuk célja a kommunikáció sikere, nem pedig a szubjektíven tapasztalt jelenségek egyesítése. Ez magyarázza a metaforák fejlődését is. Nem nehéz elképzelni, hogy a kőkorszak emberei is használták őket. Például valaki Sasszemnek hívhatta. Ha egy gyerek tudni akarta, miért hívják így, azt válaszolták neki: "Mert átlát a bokrokon, fákon és vízen." Mivel a tapasztalatok meggyőzték az embereket arról, hogy a „sasszemet” megilletik ezek a kifejezések, így az, aki a szubjektív tapasztalatok szerint hasonló tulajdonságokkal is jeleskedett, kiérdemelhette a „Sasszem” nevet.
A szimbólumok használatának módjai logikus gondolkodást, odafigyelést és tudást igényeltek, amelyek mindegyike időigényes feladat. Ez lényegében meghatározta, hogy mikor kell érzelmi döntéseinket kérdésekkel helyettesíteni. Például, amikor gyorsan kellett döntést hozni, a kérdések minden bizonnyal helytelenek voltak. Az érzelmekért felelős agyterületek a Homo sapiens agyában az evolúció révén nem pusztán véletlenül maradtak meg, még azután sem, hogy a szimbólumok feldolgozásáért felelős prefrontális kéreg megszerezte a kérdésfeltevés képességét. Ha egy éhező kardfogú tigris valóban embert keres, akkor az embertől való nyers félelem felülmúlná az intelligenciáját. Jobb volt előbb elmenekülni, és a bölcs kérdéseket későbbre hagyni. A kérdéseket a tudatunk teremtette meg, hogy szimbólumokkal megosszuk a magyarázatokat, nem pedig az ösztönöket koordináló érzelmek helyettesítésére.
Emellett a kérdések is segítették a nem nyelvi szimbólumok elterjedését, bevonva a látást a kommunikációba. A nonverbális kommunikáció ugyanolyan erős lehet, mint a verbális kommunikáció, mivel a közös jelentéseket utánozható mozdulatokkal fejezi ki. Gyakran nonverbális jelzéseket használnak a verbális kommunikáció kiegészítésére. Ha valaki ezek után nem tudta volna, hogy ki az a Sasszem, akkor nyelvi magyarázattal is meg lehetne mutatni neki. – "Aki a fa mellett áll, széles arccal, hosszú szakállal és görbe orral."
Idővel a kommunikáció sikere meghatározta, hogy a fogalmi keretek hogyan működnek az egyes magyarázatokban. A siker fokmérője az együttműködési lehetőségek elősegítése volt, ami elősegítette az együttműködési feladatok csoporton belüli elterjedését. Az absztrakt szimbólumokból összeállított kérdések lehetővé tették, hogy kitaláljuk mások vágyait, szükségleteit és céljait. Ily módon egyetlen törzsi akaratnak rendelhetnénk alá őket, közös fogalmi keretek között. Vallásos, babonás vagy irracionális természete ellenére elősegítheti a munkamegosztást, és ellenállóvá teheti a csoportokat a természet váratlan kihívásaival szemben. Ez kétségtelenül segített abban, hogy javítsuk túlélési stratégiáinkat. A kérdések lehetővé tették számunkra, hogy jobban megismerjük a másik embert, megegyezzünk a szándékainkban, és együtt dolgozhassunk velük a terveken. Azok a közösségek, ahol nem volt igény a megfelelő kérdések megfogalmazására, sokkal nehezebben találták meg a közös nevezőt fogalmaik körül. A kérdések és válaszok struktúrája nélkül pedig nem lehet aprólékosan terveket szervezni, sem stabil társadalmi rendszerekről szóló történeteket kitalálni.
A kérdésrendszer egy nagyon izgalmas rejtvényvilág elé állította a Sapienst. A kérdések lehetővé tették az embereknek, hogy sok olyan tevékenységgel töltsenek időt, amire korábban nem volt idejük. Egyrészt felemelték a mindennapi beszélgetések fontosságát, amelyek gyakran olyan kérdésekkel kezdődtek, mint „Mit eszel?” vagy 'Miért vagy dühös?' Másrészt arra ösztönözték az embereket, hogy nyissa ki Pandora szelencéjét, és mélyebben ismerje meg a világot. Mély, filozófiai kérdések az élet értelmével, önmagunk megértésével, az okok és előrejelzések vizsgálatával kaptak zöld utat. Hamarosan a Sapiens mindent így akart megérteni. Megkérdőjelezte a másik következtetései mögött rejlő premisszákat, szavainak jelentését, kijelentései mögött meghúzódó sajátosságokat, az események okait, a következtetéseket, a bizonyítékokat, a cselekvések céljait és indítékait.
A kérdezőt többnyire szociális szempontok vezérlik, kérdései motivációja mögött alapvetően közösségépítő szándékok állnak. Minden egyes kérdés megválaszolásakor új kapcsolatok jönnek létre a csoporton belül. A másik szándékai, gondolatai és szándékai, gondolatai összefüggenek. Valaki akkor éri el a célját, ha megérti, hogy mások mit, miért, hogyan... stb. tesznek, mondanak, és fordítva.
A párbeszéden alapuló kapcsolatok a közösségen belül szimbólumhálózatot hoznak létre, amelyhez a közösség minden tagja hozzáadja a maga szubjektív fogalmi kereteit. A közösség által kialakított szimbólumhálózat elvárásainak teljesítése érdekében folyamatosan meg kell tisztítani a felesleges vagy ellentmondásos elemektől. Ez egy belső monológ – úgynevezett gondolkodás – révén valósul meg, amely kérdésekből és válaszokból áll. A közösség úgy szervezi tudását, hogy a gondolkodás termékeiként keletkezett válaszok leírhatók, továbbadhatók, új kérdésekkel bővíthetők legyenek.
A vadászó-gyűjtögető törzsek tagjai idejük jelentős részét beszélgetéssel töltötték. Az állandó információcsere megteremtette a csoport, mint magasabb rendű egység gondolkodási folyamatát. Ez megmagyarázza, hogy a sapiens hogyan tudták kiterjeszteni együttműködési rendszereiket egyre nagyobb közösségekre, és egyesíteni fajaikat a közös problémák megoldásában. Amikor szükség volt bármilyen együttműködési formára, az egymásnak feltett kérdések alkalmasnak bizonyultak nagyobb csoportok koordinálására, közös fellépésről való döntésre. Ez az együttműködés egyedülálló formáját hozta létre az állatvilágon belül.